Ingyenes tanácsadás emailben

Belépés

Berényi András

Bemutatkozas: 

 

 

Berényi András vagyok, kereső ember.
Keresem az utat az emberekhez, a Teremtőhöz, magamhoz és azokhoz, akik másképpen látják a világot és akiket a világ is másképpen lát.

Akkor döntöttem el, hogy pszichológus akarok lenni, amikor 1 évig pszichiátriai betegek otthonában dolgoztam.
Itt döbbentem rá, hogy ha a lelki gondjakkal nem foglalkoznak az emberek és nem kapnak támaszt idejében, akkor nagyon rossz állapotba kerülhetnek.

Abban kell segíteni az embereket, hogy képesek legyenek megbirkózni a kríziseikkel, lelki gondjaikkal és nem csak akkor, amikor már megbetegednek.

Szerintem a jó segítő olyan, mint a turista bot, akire csak a nehéz „kapaszkodók” alkalmával van szükség és utána eldobható, mert már nélküle is képes a turista az útját járni.

Ezért jelentett számomra nagy megtiszteltetetést és kihívást, hogy 2001-ben az egyetem vezetése engem bízott meg a Mentálhigiénés Program elindításával, ahol a hallgatók lelki támogatása a feladatom. Ajándék számomra, hogy sokféle dologgal foglalkozhatom és érdekes emberrel találkozhatom, akiktől a beszélgetések alkalmával tanulhatok.

Szeretem a munkámban azt is, hogy új, hiányzó szolgáltatások beindítására, fejlesztésére van lehetőségem. Öröm, hogy kollégáimmal és a kortárssegítő hallgatókkal együtt dolgozhatunk, hogy minél több ember találja meg a saját útját és lelki egyensúlyát.

Úgy érzem, hogy a munkám során a kollégáimban, a hallgatókban, az egyetem dolgozóiban és az egyetem vezetőiben igazi együttműködő partnerekre találtam.
Számomra nagyon fontos a családom, a feleségem és az 5 gyermekem, akik energiát és nagyon sok örömet adnak ahhoz, hogy helyt tudjak állni a mindennapokban

CsatolmányMéret
andraa_web.jpg46.72 KB

KÉRDEZD MEG ÖNMAGAD!

Szorongás kérdőív (Spielberger)

Néhány olyan megállapítást olvashat az alábbiakban, amelyekkel az emberek önmagukat szokták jellemezni. Figyelmesen olvassa el valamennyit és karikázza be a megfelelő számot attól függően, hogy ebben a pillanatban éppen most, hogyan érzi magát!

 

ALKOHOL TESZT

A WHO kérdőíve egy olyan nemzetközileg kipróbált módszer, amelynek kitöltése csupán 5 percet vesz igénybe, és az eddigi használat során rendkívül megbízhatónak bizonyult.
Jelöld be azt a választ, amelyről úgy gondolod, hogy legjobban jellemző RÁD.

 

Rövid kérdőív a stresszről

Teszt kitöltése

 

Milyen a hangulatod?

Kérjük, jelöld meg a következő öt állítás esetén azt a választ, mely leginkább kifejezi azt,  ahogyan érezted Magad az elmúlt két hét során!

 

Kérdőív az Internetfüggőségről

Problémás Internethasználat Kérdőív (PIH-K)

Az alábbiakban az internet-használatoddal kapcsolatos állításokat olvashatsz.
Kérjük, jelezd az 1-től 5-ig terjedő skálán, hogy az egyes állítások mennyire jellemzőek rád!

 

 

Rólunk mondták

„Magánéleti, munkahelyi válságban vagyok, és nem tudok belőle kikeveredni…”

„…kapcsolatteremtési nehézségek, magányosság érzése, kedvetlenség, beilleszkedési gondok…mit is takar ez a szolgálat? pszichológiai segítséget a betévedő fiataloknak? Vagy csak csoportos beszélgetéseket?...”

Hírlevél

Hírlevél